Ezért rúgtak ki az iskolából

Közzététel: 2020.ápr.25.
Megtekintés 677 661
106

Paul Street
Paul Street
Megjegyzés  
  • Patrick gaming

    Patrick gaming

    4 órája

    Engem is csak azért utálnak a tanárok mert 4 tanáromnak mindegyiknek van gyereke és volt az iskolába egy ilyyen fifa verseny és 1 lettem és azért utálnak a tanárok mert a fijaikat megvertem

  • József Földes

    József Földes

    13 órája

    Én is kaptam hideget is, meleget is, persze nem ilyen mértékben. Pozitívum volt, amikor az egyik dolgozatba szerelmes levelet írtam az egyik tanárnőmnek, és felolvasta az osztály előtt, szerintem aranyos volt. Negatívum másik esetben, amikor az egyik tanár szemétnek nevezett, és bármilyen furán is hangzik ez a beszólás jól állt ennek a tanárnak, mert illett az egyéniségéhez. Egyébként háromszor megálmodtam, hogy átépítik az iskolát, és ez a valóságban is megtörtént, egészen elképedtem, amikor ez kiderült. Elnézést, ha kicsit furán írtam. Érdekes ez a videó, köszönet érte. Még annyit, hogy időnként egyes tanárokat és vezető beosztású személyeket sem ártana kontrollálni, esetleg időnként felülvizsgálni alkalmasságukat. Nekem "Bea Verebi" hozzászólása tetszett a legjobban. A videó készítőjének további sok sikert kívánok az életben.

  • József Földes

    József Földes

    13 órája

    Én is kaptam hideget is, meleget is, persze nem ilyen mértékben. Pozitívum volt, amikor az egyik dolgozatba szerelmes levelet írtam az egyik tanárnőmnek, és felolvasta az osztály előtt, szerintem aranyos volt. Negatívum másik esetben, amikor az egyik tanár azt mondta rám, hogy "te hülye szemét", és bármilyen furán is hangzik ez a beszólás jól állt ennek a tanárnak, mert illett az egyéniségéhez. Egyébként háromszor megálmodtam, hogy átépítik az iskolát, és ez a valóságban is megtörtént, egészen elképedtem, amikor ez kiderült. Elnézést, ha kicsit furán írtam. Érdekes ez a videó, köszönet érte. Még annyit, hogy időnként egyes tanárokat és vezető beosztású személyeket sem ártana kontrollálni, esetleg időnként felülvizsgálni alkalmasságukat. Nekem "Bea Verebi" hozzászólása tetszett a legjobban. A videó készítőjének további sok sikert kívánok az életben.

  • József Földes

    József Földes

    13 órája

    Én is kaptam hideget is, meleget is, persze nem ilyen mértékben. Pozitívum volt, amikor az egyik dolgozatba szerelmes levelet írtam az egyik tanárnőmnek, és felolvasta az osztály előtt, szerintem aranyos volt. Negatívum másik esetben, amikor az egyik tanár azt mondta rám, hogy "te hülye szemét", és bármilyen furán is hangzik ez a beszólás jól állt ennek a tanárnak, mert illett az egyéniségéhez. Egyébként háromszor megálmodtam, hogy átépítik az iskolát, és ez a valóságban is megtörtént, egészen elképedtem, amikor ez kiderült. Elnézést, ha kicsit furán írtam. Érdekes ez a videó, köszönet érte. Még annyit, hogy időnként egyes tanárokat és vezető beosztású személyeket sem ártana kontrollálni, esetleg időnként felülvizsgálni alkalmasságukat. Nekem "Bea Verebi" hozzászólása tetszett a legjobban. A videó készítőjének további sok sikert kívánok az életben.

  • - Producător

    - Producător

    17 órája

    ĄĄĄĄĄ

    • - Producător

      - Producător

      17 órája

      ÀÀÀÀÀ

    • - Producător

      - Producător

      17 órája

      ÁÁÁÁÁ

    • - Producător

      - Producător

      17 órája

      ÂÂÂÂÂ

    • - Producător

      - Producător

      17 órája

      ÄÄÄÄÄ

    • - Producător

      - Producător

      17 órája

      ÅÅÅÅÅ

  • Entiti 303

    Entiti 303

    17 órája

    Velem is történt egy kicsit hasonló dolog és még mindig nem tértem magamhoz de már annyira sziophata lettem tőle hogy azt a tanárt majdnem megöltem és annyira összetörte a szívemet hogyha rágondolok akkor rohadt dühös vagyok rá. de amúgy sajnállak hogy ez történt veled és lehet hogy azért történt velünk hasonló dolog meg mind a ketten Attilák vagyunk :)

  • Brigitta Hunyadi

    Brigitta Hunyadi

    22 órája

    A mi osztályunkat az egész tanári kar az oszival együtt utál minket!
    Nem egy megszólítást kaptam lány létemre (verekedés stb.)Engem a tanárok és az osztáj társaim sem értenek meg szóval.......teljesen megértelek!

  • Ente04_Hero XX

    Ente04_Hero XX

    Napja

    Velem volt ilyen

    • Ente04_Hero XX

      Ente04_Hero XX

      Napja

      Nekem folyton a párkapcsolatomat piszkálja (és nehezen de még együt vagyok a barátnőmmel) (nagyon jó vidis vagy)

  • Borbély Mátyás

    Borbély Mátyás

    Napja

    Én általános iskolában éltem át szinte pont ilyet mit te csak a tanár nem mondta el hogy utál engem
    Egyszer volt egy dolgozat 25 pontból 24 pontom lett és kaptam rá egy 1-est. Megkérdeztem hogy miért kaptam egyest és azt mondta hogy azért mert túl hülye vagyok.
    Szánalmas hogy ez van a magyar oktatásban

  • Benjámin Kőnig

    Benjámin Kőnig

    2 napja

    37:18 kis tikkelés :D

  • Korina Hunter

    Korina Hunter

    2 napja

    Én alsóban azért kaptam beírást mert meg fogtam egy békát,hogy meg védjem mert a többiek bántották és persze ők semmit nem kaptak én viszont le lettem szidva :)

  • gamer vagyok

    gamer vagyok

    2 napja

    Még hatodik osztályban volt egy történelem tanárnőm. Valamiért utált engem. Hetente feleltem, nekem volt a legtöbb jegyem, és ha mondjuk véletlen ki mertem fújni az orrom, rámkiabált. És volt egy bizonyos eset, mikor négyest kaptam a témazárómra. Elég jó tanuló vagyok, minden tantárgyból megvolt a négyes anno. Sokaknak kettes lett a dolgozat. Na most nem tudom, hogy a kedves tanárnőmnek mi volt a gondja, de elkezdett ordítani velem, hogy ő jobbat várt tőlem, és hogy rontom az osztályátlagot. Én, aki a legjobb volt töriből. Utólag már csak nevetni tudok, de akkor azt hittem hogy velem van a baj. Ott ültem a padban, és néztem ki a fejemből hogy mi a fasz. Na most szerencsére már nyugdíjba ment, de nem teljesen normális szegény nő. Illetve még hozzátenném, hogy azt mondta nem egyszer, hogy nem vagyok illemtudó, és bunkó vagyok, közben a barátnőm anyja köszönt neki a buszpályaudvaron, a tanárnőm meg vissza sem köszönt, csak odanézett. Vannak ilyen emberek, sajnos.
    Szerk:
    Az osztályfőnököm is utál... Mert matekot és fizikát tanít, és nem tudok hozzászólni az órához mert hülye vagyok hozzá. De igyekszem, írom amit kell, gyakorlok.
    Egyszer volt hogy rosszul lettem egy étel miatt, amit technika órán készítettünk. És én jártam korrepetálásra egy külön tanárhoz, mert a suliban az osztályfőnököm nem tud tanítani. És osztálytársnőm is oda járt. És beírta az osztály csoportba fontoskodva hogy más is rosszul van e.
    És mi lett a sztoriból? Az osztályfőnököm megalázott az osztály előtt, azzal az indokkal, hogy az egyik osztálytársam hibáztatom, és azt mondtam hogy romlott volt a tej. Sosem felejtem el... És otthon hazaértem, és bevallom, elsírtam magam, mert kurvára rosszul esett. Elég csúnyákat mondom rám, burkoltan leidiótázott. Kapja be, de komolyan...

  • mama111ful

    mama111ful

    3 napja

    Kedves Attila!
    Köszönöm a sok-sok színvonalas videót,amivel megörvendeztettél és remélem fogsz is a jövőben. Nagyon-nagyon tehetséges és inteligens vagy.
    Köszönöm ezt az őszinte hangvételű anyagot is, mert úgy vélem,hogy egy komoly társadalmi problémára hívod fel a figyelmet. Az én fiammal 17 éve történt meg hasonló, akkor Ő is 9.-be járt. Kitűnő tanuló volt az általánosban, majd a gimiben egyre-másra hozta a rossz jegyeket. Nem feltételeztem, hogy vele lenne a baj, annál is inkább,mert olyan tárgyakból járt magántanárhoz, amelyek igazán érdekelték és a magántanároktól tudtam, hogy tényleg jó pl. matekból vagy németből. Ebben a gimiben viszont ezekből a tantárgyakból is 2 volt. Az osztályfőnöke volt retardált, aki ugyanúgy rászállt a gyerekre, mint ahogy rád a tiéd, pusztán azért, mert az anyukája orvos. Közösen eldöntöttük a fiammal,hogy másik iskolába átmegy, vállalva azt, hogy 1 évet veszít. Életünk egyik legjobb döntése volt. Az új gimiben újra önmaga tudott lenni és nagyon jól érezte magát és láss csodát, újra jól jegyeket kapott.
    Ugyanakkor azt hiszem, látva a sok hasonló történetet a kommentekből, hogy szomorú,hogy a gyerekeknek kell nagy árat fizetni egy pszichopata tanár tevékenykedése miatt. Akkor még nagyobb a baj, ha a szülők nem ismerik fel a probléma igazi forrását, hanem hitelt adnak a tanár szavainak. Lelkileg tényleg összetörhet a gyermek. Egyetértek azokkal a hozzászólókkal, akik szerint kellene valamit tenni. Mivel személyesen átéltem, elmondhatom,hogy nagyon nehéz bizonyítani egy ilyen állítást a tanárral szemben,főleg, ha az igazgató is hasonlóan beteg.Ebben valószínüleg ügyvédek tudnának tanácsot adni. Véleményem szerint ez az ügy nem évül el és tényleg el kell távolítani a rendszerből az ilyen lelki torzókat.

  • Viktória Kiss

    Viktória Kiss

    3 napja

    38:20 szomszéd Mari néni jó lesz? :D

  • Viktória Kiss

    Viktória Kiss

    3 napja

    Én nagyon tisztellek, hogy ezt így fel tudtad vállalni, el tudtad mondani és mégis nem lettél ideges( ennél jobban) mert hát én megmondom hogy én ha videós lennék én ezt fel nem tudnám venni csalódás kiabálás nélkül ( tudni kell rólam hogy általában ritkán kiabálok dühből, inkább csak ígéretek hogy ezt fogom csinálni azt fogom csinálni de csak néha cselekszik meg amúgy felforrok belül de eléggé hangosan beszélek de nem mondanám hogy nem hallok jó, mert engem is zavar hogy ha valaki úgy beszél mint én, de a sajátos nem) és "csak" ezt akartam mondani tyűűűű de hosszú lett szóval thats all

    • Viktória Kiss

      Viktória Kiss

      3 napja

      * csinálom meg

  • Martin 3103

    Martin 3103

    3 napja

    Hát még én hittem azt hogy volt az igazgató.

  • LilyJoe Official

    LilyJoe Official

    4 napja

    Én 4.-ben átmentem egy másik iskolába és ott olyan szinten undorító gyerekek voltak hogy teljesen megutáltam az iskolát, konkrétan csak azért mert új voltam és faluban laktam összefogott ellenem az osztály, kitaláltak hazugságokat amiket elterjesztettek, hazudtak rólam a tanárnak és a tanár persze hogy a 20 embernek hitt nem nekem, lány vagyok de 5.-ban, 6.-ban meg is ütöttek a nálam nagyobb darab fiúk, de persze ha egyszer visszaszóltam, visszaütöttem vagy valami én kaptam a beírást, de mindig visszaütöttem azért
    Amikor megtaposták a cuccaimat akkor elhitte a tanár és egyszer leszidta az osztályt, 3 napig békén hagyták utánna ugyanúgy ment tovább, utánna a tanár leszarta
    7.-ben sikerult elmennem onnan, nem is tudom hogy bírtam ki 3 évet mindennapos megalázással meg ilyenekkel
    Személyiségzavarom lett a trauma miatt, ez járt ugye depresszióval, volt olyan hogy 13 éves gyerek voltam, de öngyilkos akartam lenni, mert egyszerűen elegem volt abból, hogy sosem tudok egyenrangú lenni, mindig lent vagyok
    Az új osztályom egy okés osztály, de egyszerűen nem merek odamenni beszélni, mert félek, hogy ők is megszólnak, de most jön a lényeg
    Az osztályfőnökömnek nem vagyok egy szimpatikus ember, szóval a három geci év után kaptam egy manipulátor fos osztályfőnököt
    A jó dolgozataimat elhagyja, hazudozik rólam, az ötös dolgozatokat be sem írja néha, a nem megírt dolgozatra egyest ad és a szüleimnek csak azt mondja: A gyermekük üljön le és tanuljon
    Jött a nyolcadik, végre kiismertem ezt a nyomorékot, randivonalon megtaláltuk amúgy a barátnőmmel ahogy a buláját fotózza xd
    Az osztályt kicsit próbálja ellenem fordítani és amikor kitört belőlem az iskolában a depresszió odajött és nyalizott és azt mondta, hogy az osztályban mindenki utál engem és, hogy ezért nekem tanulnom kell, hát ezen magamban nevettem egy nagyot
    Most 9.-es leszek és mindenképp elmegyek ettől a faszomba és hát igen nekiállok magamnak bizonyítani
    Elég volt ebből

  • David

    David

    4 napja

    Erről már volt egy videó nem?

  • Ádám Arany

    Ádám Arany

    4 napja

    Én velem majdnem, ugyan ez megtörtént negyedikben, csak annyival más, hogy engem nem a tanárikar, hanem csak egy tanár (az osztályfőnököm) akart kirúgatni. Az volt a szerencsém, hogy az igazgatónő átlátott a szitán, és "megmenekültem", és azóta is ugyan oda járok.

  • Orgi Mester

    Orgi Mester

    4 napja

    A tanárok 99%-a úgy éli le az életét, hogy másik felnőtt ember nem látja dolgozni. Ez egy idő után rá is nyomja a bélyeget a személyiségükre.

  • László Magyar

    László Magyar

    4 napja

    Valami gondog vannak a tanárod fejében!

  • KaLminator CskmY

    KaLminator CskmY

    5 napja

    Nagyon ott vagy!!!Frankón őszinte vagy!!!Gratula az őszinteségedért !!!

  • Márk Bedővári

    Márk Bedővári

    5 napja

    Pont olyan mint az én volt osztályfőnőkőm egy jegyel lehúzott mert olyan dolgot tett amit nem lett volna szabad és emiat anya szólt az igazgatonak

  • Tunde Kiss

    Tunde Kiss

    6 napja

    Nezd meg a "Covert Narcissist" - rol a leirast. Raismersz a tanarnore… Tanulmanyozd a temat narciszistakkal kapcsolatban es mindent megertesz a motivaciojukrol.

  • Beatrix Jakab

    Beatrix Jakab

    6 napja

    Szép arcod van.

  • Zoltan Szabó

    Zoltan Szabó

    7 napja

    Őszintén megmondom énsem azért nézem a videóidat mert szimpatikus vagy, hanem a content miatt, mert jó videókat csinálsz. Kifejezetten problémás, nagyszájú gyereknek tűnsz és valószínű nem lennénk jóban ha egy intézményben tanulnánk/dolgoznánk, de amit veled műveltek, az egyszerű gonoszság, ilyen fenyegetéseket a legproblémásabb diákoknak sem kéne kapniuk, ezért nem értem, hogy vagy képes nevek nélkül beszélni erről az esetről. Szerintem nevekkel, helység és intézménynevekkel kellett volna megcsinálnod ezt a videót, hogy szembenézzen a nő a tettével, és megtudják az emberek, hogy milyen jófej a tanárnő. Ettől függetlenül becsülöm benned, hogy mégsem említed őket névszerint, de nagyon megérdemelnék mert amit ott elkövettek, az a pedagógusi magatartás szöges ellentétje, az ilyennek el KELL veszítenie minimum a munkáját. Amúgy jó videó lett ez is.

  • Katona Káró

    Katona Káró

    7 napja

    Az én történetem egyáltalán nem olyan durva mint a tiéd de gondoltam megosztom veletek.
    1.osztálytól 4.osztályig a matek tanár nagyon negatív volt hozzám minden osztályban meg akart buktatni. Szüleim először azt hitték, hogy velem van a baj, de miután 4.osztályban 2es lett a bizonyítványom édesanyámnak elege lett. Át iratot egy jobb elitebb suliba 5. Osztályban 4es volt az év végi bizonyítványom. Azóta 7.osztályig sosem volt 4es nél rosszabb a Bizonyítványom. Most sem lesz 4esnél rosszabb. Így végül kiderült, hogy nem velem van a baj.

  • reni

    reni

    8 napja

    Miközben hallgattam a videót, számtalan kérdés jutott eszembe, de végül minden csak egy "miért?"re vezetett. A világunk nem változott. A régi rendszer ugyanúgy jelen van, csak mostmár más címszó alatt. Mint, ahogy a videód tükrözi az oktatásban, a politikában, a magánéletben, és már az interneten is (stb). A modern világunk csak a kivitelezésben változtatta meg a régi rendszert, és gondolkodásmódot. Sajnos még a 21.százatban is egy gyűlölettől hemzsegő társadalomban élünk, ok nélkül ítélkező és rosszakaró emberek között. Ezen teljes mértékben sosem lehet változtatni. De az a szomorú, hogy a nagy emberek esetében, akik irányítják az életünket, legyenek politikusok, híres cégek, stb, is jelen van a manipuláció, a kihasználás. Talán az a céljuk hogy vakon, és bután kövessük a rendszert. Az emberekben nem látok emberséget, és egy sötét világban, sötét rendszerben tengetjük mindennapjainkat, legtöbben mit sem tudva arról, hogy mi történik körülöttünk, mert "régen minden rosszabb volt", közben talán most a legrosszabb.
    Remélem, hogy a fiatalság ráeszmél arra, hogy mi történik a világunkban, és egy tudatos és okos generáció leszünk. Van lehetőség a változásra, de ehhez lépni kell mindenkinek, mert egy két megnyilvánulás nem elég.
    Ezt a videót biztosan nagyon nehéz volt megcsinálni, és nagyon értékeljük (azt hiszem mindenki nevében mondhatom).
    Ha ezzel kapcsolatban lesz valami fejlemény, remélem tudatod majd velünk.
    'Csak egy 14 éves kislány gondolatai'

  • Farkas Márton

    Farkas Márton

    8 napja

    Nem tudom, hogy ez is a szar oktatás hibája, de elmesélek valamit!

    Nekem alsóban voltak gondjaim. A szokásos probléma volt... Én nagyon kövér voltam és rengeteget gúnyoltak emiatt. Ezek miatt jöttek a számomra undorító dolgok. Ez pedig nem más, mint a LELKI TERROR. Még mindig gyűlölettel tekintek vissza az alsó négy évre... Ugyanis engem mindig is gúnyoltak, és amikor szóltam a tanárnak, akkor azok le se szarták. Legfőképpen a(z) (volt)osztályfőnökömről van szó. Sajnos bennem annyira felgyülemlettek ezek a dolgok, hogy sajnos tettlegességekig fajultak. Ez azt jelentette, hogy amikor beszóltak, akkor én ütöttem és sok más dolgot csináltam. Ja és nyilván olyanok is voltak, hogy engem beállítottak fociban a kapuba (Mert szeretek focizni), és bármi történt csak velem ordítoztak, hogy én vagyok a hibás mindenért. Most ezt nem azért írom le, mert magamat akarom sajnáltatni, mert tudom, hogy nem kellett volna nekem ennyire rosszul lereagálni. De szerintem egy ember sem tudja eltűrni négy évig, hogy beszólogatnak, és a tanárok nem hogy segítenének, hanem még nekem mondják azt, hogy én csinálok bolhából elefántot, stb. Egyszerűen én lettem mindig felelősségre vonva, nyilván annyi igazság volt benne, hogy tényleg nem a legjobb módon reagáltam le ezeket a zaklatásokat. De egyszerűen engem az b**szott fel, hogy a tanárok nem segítenek, mert ők nem akarnak ezzel foglalkozni. És akkor még nem tértem ki arra, hogy mindig csak én kaptam beírásokat a tetteim miatt, a f*sz osztálytársaim meg nem kaptak semmit. A végére már ott kötöttünk ki, hogy már engem tanácsolnak el, ha még egy ilyen rossz dolgot csinálok (A rossz dolog alatt úgy értem, hogy tényleg szar módom reagáltam le a zaklatásokat és ezek miatt nem csináltam jó dolgokat). Ja, és természetesen kérjek bocsánatot a tanáromtól, hogy ekkora fájdalmat okoztam neki (Az igazgató mondta ezeket). A szüleimre szerencsére számíthattam. Ja, és később az is kiderült, hogy a Főigazgató nem is tudott ezekről...
    Nekem az a négy év életem legrosszabb négy éve volt. Szerencsére végül is eljöttem. Azóta teljesen kiegyensúlyozott vagyok. (Szerencsére az alakom is megváltozott :) ).
    Ezzel, most nem az a célom, hogy magamat sajnáltassam, és tudom, hogy nem a legjobb módon reagáltam le a dolgokat. Csak le akartam írni ezeket, hogy a sok tanár le se szarja a diákokat. És arról nem is esett szó, hogy egyes tanárok milyen szarul tanítanak...

  • Márk Baranyai

    Márk Baranyai

    8 napja

    Jelenleg is ez történik velem szerintem...

  • Bobandrol

    Bobandrol

    9 napja

    37:19 kaccsint

  • Dániel Tálas

    Dániel Tálas

    9 napja

    Nem értem azt hogy némelyik tanár miért azokkal a diákokkal szúr ki, akikben van kellő intuíció, motiváltság, és ambíció, úgy gondolom hogy ebben az oktatási rendszerben sok tanár nem él, hanem vissza él azzal a titulussal, amivel az iskolában tartózkodhat.
    De minden esetre emelem kalapom előtted, egyrészt mert veled egykorú vagyok, és az abszolút empatizálom a te helyzeted, nem lehetett könnyű, de sikeresen túl léptél rajta, ebből látszik hogy a mentalitás sokszor erősebb tudd lenni mint a fizikális tulajdonságok.

  • Emese Zs

    Emese Zs

    9 napja

    Hát èn sirok hogy itt vannak tanárok is xdd

  • Milán Lipták

    Milán Lipták

    10 napja

    Mi is végig beszéljük az előadásokat a haverommal de legfeljebb egy szóbelit kaptunk

  • Bence Balazs

    Bence Balazs

    10 napja

    19:38 ?????

  • Antal Airsoft Székelykeresztúr

    Antal Airsoft Székelykeresztúr

    10 napja

    Sajnos ez elég gyakori! Kommunista manipulációs nyomás. Úgy tudnak manipulálni mintha non-verbális szakértők vagy kriminalisták lennének. Durva de még kell 30-40 év amíg a kommunizmus nyomai is eltünnek.

  • Karesz 00

    Karesz 00

    10 napja

    666 666 MEGTEKINTÉS



    kevesebb

  • János Fodor

    János Fodor

    10 napja

    Üdvözletem Pau Street!
    Én egy nyugdíj előtt álló szakképzésben tanító tanár vagyok. (Nagyon remélem, nem olyan tanár vagyok, mint a volt osztályfőnöke!) Egyszer már írtam egy hozzászólást, de most nem találom!
    Személyesen nem ismerem. Rátaláltam "Azahriah" oldalára is! Ha én lettem volna az osztályfőnöke, én k..va büszke lettem volna Magára, hogy ilyen tehetséges, intelligens tanítványom van! Több videóját láttam! Azt kell hogy mondjam, egy ilyen fiatal ember nagyszerű videókat készít! Az "Azahriah"oldala is nagyszerű! Menjen vissza az osztályfőnökéhez és mutassa meg neki, milyen tehetséges! Nem ismerem az osztályfőnökét se, de biztos vagyok benne, hogy közel se ilyen tehetséges, mint maga! Én hiszem, hogy Maga sokra fogja vinni!

  • Kornél Fekete

    Kornél Fekete

    10 napja

    Te nem mérgezed az embereket a videóiddal ennyi erővel akik a horror filmeket csinálják a sátán szüleményei pedig ők sem azok, csak szórakoztatják az embereket akiket ez érdekel. nagyon jó videós vagy. :)

  • zsoltinnyoo

    zsoltinnyoo

    10 napja

    Nem mostanaban volt, kb 17-18 eve, voltak gondjaim gyerekkent es ezek vegett elkuldott a pszichologus egy 2 hetes kivizsgalasra. Ezt kovetoen 5. osztalyrol beszelek, az osztalyfonok kikuldott a terembol es elmondta minden gyereknek merre voltam es hogy vigyazzanak velem mert nem vagyok teljesen 100-as. Mondanom sem kell ez volt a halalos iteletem ebben az iskolaban, 6. osztalyt mar masik iskolaban kezdtem. Mint kiderult nem volt semmi bajom egyszeruen csak aktivabb gyerek voltam az atlagnal. Sikeresen megnyomoritotta fiatal eveimet ez az amigy kituntetett ven kurva. Nem vagy egyedul PaulStreet. Mar joval a te eseted elott is voltak ilyen beteg allatok. Szerencsere felnottkent mar nincs ram hatassal.

  • Balázs Dobos

    Balázs Dobos

    10 napja

    Aki a névre kiváncsi:Éva

  • elveszett lelkek

    elveszett lelkek

    11 napja

    Megnézem a reklámot, hogy több pénze legyen❤️❤️

  • Zaránd Ádám

    Zaránd Ádám

    12 napja

    https://www.youtube.com/watch?v=e-94uSvvPBg&feature=youtu.be
    kíváncsi vagyok hogy ki mit gondol erről az emberről.

    • Zaránd Ádám

      Zaránd Ádám

      11 napja

      @CrafteniM néhol egy kicsit igaza van, aláírom, de azért sokat elmond róla hogy minden ki van kapcsolva. Oké, a leírásban ott van hogy miért kapcsolta ki a COMMENTEKET, de akkor kapcsolja ki hogy a videói alá kapott commentekről kapjon értesítést.

    • CrafteniM

      CrafteniM

      11 napja

      Ennek a "hülyének" teljesen igaza van!

  • Krisi Fiu

    Krisi Fiu

    12 napja

    Én ugy tudom hogy valami VIK nevű szeny gimnáziumból is kirugtak

    • Krisi Fiu

      Krisi Fiu

      12 napja

      Elnézést maga az apuka?

    • Attila Baukó

      Attila Baukó

      12 napja

      Rosszul tudod?

  • Farkas Games

    Farkas Games

    12 napja

    Ismerek valakit akivel ilyen történt. ( vagyis hasonló )
    Másik iskolába mentek.
    Nagyon jól tette.

  • Jinkyong Park

    Jinkyong Park

    12 napja

    Szia. Nagyon nagy dolog hogy ezt el tudtad mondani mindenki előtt higy végig tudtad mondani és hogy ilyen jól felfogtad a helyzetet. Nekem is voltak rossz élményeim. Még ötödikben meg mondta a történelem tanárom hogy hülye vagyok és nem vagyok az iskolába való (8 osztályos gimnázium) aztán hatodikban egy zongora művész mondta meg hogy tehetségtelen vagyok és aztán hetedikben a matek tanárom szállt rám olyan szinte hogy már direkt hibát keresve vont le pontokat a dolgozatomban. Én most vagyok kilencedikes és még nem sikerült mindent feldolgoznom mert közben egyéb problémák is adottak de nem ez a lényeg. Nincs annál fontosabb hogy a lelki épségünk rendben legyen ugyanis a lelki sebek sokkal mélyebbek és tovább fájnak. Tiszteletem hogy sikerült ennyire feldolgoznod mert ha nem is vagy vele elégedett (bár ezt nem tudhatom) akkor is ez hatalmas dolog hisz már nem vagy olyan szörnyű állapotban mint akkor.

  • Leviinho

    Leviinho

    12 napja

    Minden tiszteletem a tiéd. 👌🏻

  • Rolcsi Sebők

    Rolcsi Sebők

    12 napja

    37:19 mi volt az a kacsintás? amúgy igazad van ezzel kapcsolatba nem értem mért kel egy tanárnak manipulálnia a gyereket

  • Gamer Tamás

    Gamer Tamás

    12 napja

    Heloo én átmentem egy másik iskolába ami aba a faluba volt az othonomtol nem mesze és aban a 2. osztálytol az 5. osztályig engem minden áron ki akartak rugatni és ez benem egy kurva nagy lelki sérelmem lett jó hogy el késziteted ezt a videót mert akikel ez történik anak nagyon jo tanácsokat is tudsz adni

  • Auróra animefan

    Auróra animefan

    12 napja

    Meg is értelek, az tény hogy vannak ilyen tanárok mint amiben a videódban is beszéltél, de vannak nagyon kedves tanárok is .
    de örülök hogy bátor vagy és ezt kimondod magadból , ugye tudod hogy erre nem sokan képesek?!
    nekem tény hogy nem volt ilyen kemény esetem de gondoltam leírom kommentbe:
    nekem 6 éves korom óta van egy betegségem amit nem tudtak megállapítani hogy micsoda,de epilepsziának mondják, mert arra hasonlít a legobban , de ha nem bánjátok most nem fogogm kielemezni hogy milyen is ez a betegség.
    de a lényeg az hogy nekem az osztályba nagyon sokat kellet szenvednem hogy eltűrjem hogy nem mehetek másik suliba sem az volt benne a legjobb.
    az osztályban nagyon sokat voltam egyedül , szomorú, ...stb.
    ezért kezdet emészteni a depresszió.
    a tanárok látták , de nem tettek semmit.
    a szüleimnek se mondtam semmit , a mai napig sem tudnak semmit sem az egészről.
    ez egészen 6. ig tartott mert utána jött egy kedves tanár , és általa hogy mellettem volt nem éreztem magam egyedül, mindig vártam az ő óráját, midig vártam am magyart ,mert mindig figyelt mindenkire , de nem úgy mint egy tanár hanem mintha egy szülő a gyerekeihez fordulna, beszélne.
    és azóta elmúltak a gyilkossági vágyak, és lassan -lassan úszik el a depressziós tünetek is .
    én nagyon hálás vagyok, és boldog vagyok , hogy tanít engem.

    • Auróra animefan

      Auróra animefan

      12 napja

      bocsánat a helyesírási hibák ért, nem szándékosan írtam ilyennek őket

  • Carldancehard

    Carldancehard

    12 napja

    Én velem is megtörtént hasonló esett, egyszer 19 évesen akkor tovább tanulásnál szált rám nagyon egy tanár. 20 éves korom óta van egy ex angol tanárom aki mai napig gyülöl a jó kérdés Miért? Szóval leirom én is ne maradjon titokban.
    20 évesen összejöttem az ex angol tanár lányával, 1 hónapot voltunk együtt és a szomszédja G. Erika minden fajta dolgokat mondott rólam. A vicces azóta eltelt 7 év, és még mindig mindenfajta dolgokat kitalál rólam. Ha a kocsiban meglátt csunyán nézz rám, és az élettársának láttom hogy beszél és rólam van szó. Hála vannak emberek akik vissza mondják miket gondol rólam. jelenleg már 27 éves vagyok, de nem értem hogy lehet valaki tanár ekkora gyülölettel a lelkében? Én nem igazán foglalkozok vele, próbálom ignorálni de hogy ennyire rám legy szálva. Ennyire nincs 45-50 évesen élete? és a legviccesebb ha megkérdezném mi a baja velem nyilván tagadna minden vádat.
    Tény én már felnőtt van én megbirkozok a helyzettel és nem vagyok vele össze zárva. De egy fejlődésben lévő gyerek, aki nem tud védekezni komolyan lelki beteg lesz egy ilyen tanártól. Még rám is hatással volt éveken át, hogy mi a baja velem hogy ennyire le akar járatni. Szerintem ha valaki tanárnak megy, nem ártana neki egy szakszerü pszihologia ellenőrzés. Esetleg a sulikban is több vizsgálat kéne. Természetes hogy neked is szorongásod van, olyan konfliktusba kerültél amire nincs megoldás mert mindenki az elmebeteg tanárodnak hisz. Aki remekül tudja manipulálni a környezetett, és ellened hangolni az embereket.
    Itt teljes mértékben arra ment rá hogy tönkre tegyen téged. Remélem sikerült túl tenned magad rajta, és a jövőben már jobb esélyekkel indulsz neki az életben. A lényeg nem vagy egyedül, vannak szar emberek de jók is.

    • Gergely Spanics

      Gergely Spanics

      12 napja

      @Carldancehardnálunk kb az a felfogás az oktatók részéről, hogy ha lehet, alternatív vagy reformsulikba menjünk pl Waldorf Csak akkor azt nem értem, ki fog tanítani az állami iskolákban? Nem lehet mindent annyival elintézni, hogy "szar a kormány meg a NAT". A legtöbb gyerek, akinek szüksége lenne példamutató tanárokra, az pedig állami sulikban van...

    • Carldancehard

      Carldancehard

      12 napja

      @Gergely Spanics Hát az a szám elég kics, persze munkaerőt valahogy potolni kell. Csak az a baj hogy az évek alatt változik a tanárok hozzá állása is. Lehet valaki a munkája elején lelkesen végzi dolgát, de évek alatt a diákokon vezeti le a feszültséget.

    • Gergely Spanics

      Gergely Spanics

      12 napja

      Eltés hallgató vagyok. Kulisszatitok: a tanári vizsgán felvételi előtt csak dékáni engedéllyel buktathatnak meg. Kb 20 körül van azok száma, amennyire hallottam, azoknak, akik 2011 óta buktak ezen

  • Balássy Lídia

    Balássy Lídia

    13 napja

    Annak a tanárnak véletlen bem Anita volt a neve? Csak mert volt egy tanárom néhány éve, aki rendesen manipulálta az osztályt. Mármint egyik legjobb marátonak mindig azt mondga, hogy meg fogja buktatni, akár mibe merül, ha pl nekem és egy fiunak ugyanannyi pontunk lett a dolgozatban, ami mondjuk 44 pont és 45 ponttól 5ös,nekem megadta az ötöst, annak a fiunak nem, még akkor is, ha a tanulmányi eredményeinu kb ugyan olyanok voltak, pár osztálytásam mondta, hogy lelkileg "terrorban" tartja őket stb stb stb.

  • Magic Truffles

    Magic Truffles

    13 napja

    Oké, már követlek egy ideje, most nem megyek bele a click bait és egyéb dolgokba. Viszont ez tényleg tartalom. Le a kalappal.

  • No name

    No name

    14 napja

    Nekem 8. osztályban volt egy legjobb barátom (fiú),elkezdett többet érezni stb. Nekem is megtetszett és hát mi lett volna, gondolom nem is jól mondanom. Ezt megtudta a matek tanárom, eleinte csak gyanusabban nézett, éreztem, hogy valami nincs rendben. Aztán egyszer félrehívott utolsó óra után talán egy keddi nap volt és mondta, hogy ennek a kapcsolatnak vége kell lennie. Különösebben nem fordítottam rá figyelmet, pedig kellett volna...Aztán teltek az idők stb. Sétáltam volna haza, de a járda kellős közepén megállított. Eléggé úgy nézett rám mintha a szemével meg akarná gyilkolni. Gondoltam biztos csak a dolgozatról akár beszélni...hát nem megfenyegetett ,hogy ,,Ha ennek a kapcsolatnak nem lesz MAI nap vége szaktanárok adok vagy szólok az igazgatónőnek". Én hát erre 15 éves fejjel mit tudtam volna mondani... Rögtön mentem a barátomhoz. Utána a szüleimhez szerencsére kirúgták. Azóta is megbántam, hogy nem vettem fel...

  • Zsombor Orbán

    Zsombor Orbán

    14 napja

    Velem is hasonló történt meg egy 8 évfolyamos gimnáziumban.
    Hetedik félévben kerültem át egy általnos iskolába.
    Szerencsére pozitív csalódás volt és most ballagok.
    Nagyon örülök hogy átkerültem az új iskolámba.

  • Korina Szilágyi

    Korina Szilágyi

    14 napja

    Hasonló helyzetbe voltam mint te,csak én kézbe vettem a dolgot,és a tanárt rúgták ki....

  • MARK DOMOKOS

    MARK DOMOKOS

    14 napja

    Ha ezt káromkodások nélkül mondtad volna, 10/10, így csak 10/9,5 bocsi.
    Megértem a helyzeted, nagyon szomorú, hogy ilyen emberek még élnek e bolygón.

  • dox187

    dox187

    14 napja

    Erős személyiségzavarban szenved a volt osztályfőnököd. Ez mondjuk probléma, hogy nincs erős szűrés ilyen téren, de hogy is lenne, amikor így is hiány van tanárokból, főleg jó tanárokból.

  • Dominik Monostori

    Dominik Monostori

    15 napja

    Teljesen igazad van mindenben..... Kitartás haver🤧😩

  • milanfrtn

    milanfrtn

    15 napja

    Árkéd a srác neve

  • zagyi Gergely

    zagyi Gergely

    15 napja

    Én 13 éves vagyok nem mérgező nem haltak meg némejik nekem pl hasznos vagy van mit megtanuljon Belölle nehagyd abba a videozást az a nö pedg bolond
    Nálunk szerencsére mindenki kedves kápolnásnyékre járok

  • Tamás Nemcsák

    Tamás Nemcsák

    15 napja

    Stewardess ejtsd: sztyuardesz

  • Kálmán Hajdú

    Kálmán Hajdú

    15 napja

    Alkalmatlan barmok

  • Kollar Tamas

    Kollar Tamas

    15 napja

    Ez az!Veled vagyok, nekem áttjött amit, ahogy, és a mondanivaló ezzel kapcsolatban, senki ne hagya befolyásolni, vagy elnyomni magát, főleg nem egy tanár álltal!Bízom benne hogy ezzel a videóval megmozditottál valamit, ami által eltávolíanak embereket abból a pozícióból ahova nem valók!

  • Zoltán Koszma

    Zoltán Koszma

    15 napja

    19:39
    Ez mi volt?

    • Zoltán Koszma

      Zoltán Koszma

      15 napja

      19:40

  • Viktória Homoki

    Viktória Homoki

    15 napja

    Ez a nő valszeg durván nárcisztikus. Azért furakodik mások bizalmába hogy aztán olyan romlottá próbálja tenni őket, mint saját maga. Ez valamilyen hatalomérzetet generál bennük, ami afféle szörnytáp náluk. Minden szarsággal megpróbálnak kábítani, ha pedig lelepleződnek még nagyobb faszságokkal védekeznek.
    Az ilyenektől jobb menekülni, ahogy kivillantják a lelki böllérkést. Olyanok mint a kézigránát, ha elég messze vagy tőle, nem nagyon eshet bajod.
    Szembenézni az ilyenekkel úgy a leghatásosabb, ha határozottan kimutatod, hogy átlátsz a szitán. A hazugságaik nélkül gyengébbek, mint egy félórás verébfióka.

  • kilencevesvagyok

    kilencevesvagyok

    15 napja

    hogy a gecibe nezel ki

  • Bianka Máté

    Bianka Máté

    15 napja

    Hallgass Slipknotot people shitet nekem mindig segít az ilyen napokon ha ideges vagyok stb...!

  • Álmi

    Álmi

    15 napja

    Ezek mekkora parasztok!Xdddd

  • |*🌸*|Pinky|*🌸*|

    |*🌸*|Pinky|*🌸*|

    15 napja

    Helló.
    Nos, a helyzet az, hogy ez a helyzet velem is megtörtént, csak hát olyasféleképpen, hogy én most töltöttem be 15. Életévemet és az elkövetkezendő tanévben kezdem a középiskolát, s ESZMÉLETLENÜL NAGYON reménykedem abban, hogy e nyolc esztendőnél nem lesz rosszabb.
    Nem akarok senkit untatni az én "kis életrajzommal". A lényeg, hogy tényleg, velem is előfordult ez és bizony kicsit hazudtam, már óvodában is volt ilyenben részem négyéves, tehetetlen kisgyermekként, ám hozzáteszem, akkor még nem volt olyan súlyos a dolog, mint általánosban, ahol a tanárok, az osztálytársaim visszaéltek a bizalmammal, megaláztak, totálisan elvették az önbecsülésemet és egy fél éven át tartó pánik betegséget keltettek bennem, s kezdtem azt hinni, hogy befog következni a legrosszabb...
    Mindenkire felnéztem. Tudtak befolyásolni, oktatni, formálni a személyiségemnek köszönhetően és ezt rendesen ki is használták, a negatív irányba. Tiszteltem őket. Próbáltam megfelelni, hogy olyan jó legyek, mint azok az udvariatlan, nyomorult anya szomorító osztálytársaim, de nem. Nem voltam elég jó. Nem tudtam miért és most sem tudom. Ez most ugyan múlttá lesz, ennek ellenére soha nem feledem el mit tettek.
    Az emberek olykor meggondolatlanok és nem tudják mennyi mindent mondhatnak egyetlen szó ejtésével is, akár egy életet változtathatnak meg. Egy tanárnak NEM az a feladata, hogy porrá taposson minket, diákokat, hanem, hogy jobb emberré faragjon bennünket, fiatalokat, akik előtt egy egész élet áll, akik szellemi és lelki fejlődéséért felelőséggel tartoznak, ezt a "hatalmat", meg nem ilyen célokra -lásd a videó tartalma- kéne alkalmazni.
    (Elnézést az esetleges szóismétlésekért.)

  • ĐJ YeezYWell

    ĐJ YeezYWell

    15 napja

    tisztelet

  • Márk Barbócz

    Márk Barbócz

    15 napja

    Szia
    Nekem kicsit gyengébb történt de 11 éves voltam és szörnyű volt. Van egy sejtésem hogy miért csinálta ezt. Tetszett egy lány aki azaz igazi tanár kedvence és szerintem elmondta a lány az ofőmnek és elkezdett büntetni. Ráadottegy lapáttal hogy volt egy korszakom mikor káromkottam és mivel egyházi iskolába járok nagyon büntetik. Volt olyan hogy tesin valakik késtek és mindenkit lecseszett de engem külön kiemelt úgy hogy én beértem időbe és mindig szurkálódott fogadóóra volt és féltem hogy mond valami rosszat rólam a szüleimnek de nem mondott semmit és itt a szüleim is megértették hogy nagyon pikkel rám a tanár de nem tettünk semmit mert ez 4-ben volt és 5-ben már más az ofő

  • Abigayle Jordan

    Abigayle Jordan

    15 napja

    shrtlink.ca/blow777h0rnyxxx

  • _Dóri _

    _Dóri _

    16 napja

    Egyszeruen borzalmas ami itt megy a magyar oktatásban,13 eves vagyok es rendesen legalabb 2 eve megfelelesi kenyszerem van. Nyilván nem csak az iskola miatt, de nagyrészt innen kezdodott el. A tanaroknak semmi nem jo mindig valamibe beleszólnak barmit is csinalunk,nem eleg jo,latszik hogy nem egyedül csinaltad,nincs fogalmazásod stb. Beszolasaikkal. Mindig görcsbe rándul a gyomrom amikor meglátom azt az uzenetet hogy megjegyzést fuzott az egyik bekuldott anyagomra
    Egyszeruen mar unom.
    Nem igaz hogy nem lehet normalisan elmagyarázni hogy mit kellett volna irni xy helyett es hogy kellett volna megoldani a feladatot.
    Ehelyett kapunk az arcunkba egy olyan mondatot amivel konkrétan azt nyomja nekunk hogy szar vagy mert sajat gondolataidat írtad le.
    Itt csak akkor uszhatod meg a cseszegetést ha a tanar a rokonod vagy nyalsz a tanárnak. Nincs mas opcio.

  • Arnold Baradács

    Arnold Baradács

    16 napja

    Ki a fasz dislikeolja ezt?

  • Prince Orbánovics

    Prince Orbánovics

    16 napja

    Nincs szegregáció❗

  • Balázs Dobszay

    Balázs Dobszay

    16 napja

    Tanár vagyok. Amit elmesélsz, az kimeríti a bántalmazás fogalmát. Egy tanár - bár teljes személyével van jelen az iskolában - nem teheti túlzottan személyessé a viszonyát a diákjaival. A privát szféra a diákoknak is ugyanúgy kijár, mint bárki másnak. És ennek megsértése - az hogy, nem tartja tiszteletben a határokat - bántalmazás.

  • wut even

    wut even

    16 napja

    Nagyon sokat segített a videód, mert sajnos nekem teli van ilyen emberekkel a jelenlegi iskolám. Alsóban kezdődött, hogy a tanár mindenkinek aki benyalt neki kedvezett nem nagyon tetszett a viselkedése már akkor sem de rajta kívül sok ilyen volt még csak a diákok között. Nagyjából harmadikos lehettem amikor rendszeresen bántalmaztak lelkileg és ennek az ofőnek a válasza az volt, hogy csak hisztis vagyok és, hogy le kéne nyugodnom. Pont ő rontotta le a kitűnőmet amikor 4,6-ra álltam csak mert a mi családunk nem nyalt be neki. Negyedikben rendesen kihasználtak és már nem bírtam tovább attól a naptól amikor elég valószínű, hogy néhány osztálytársam elolvasta a naplómat. Éveken át szorongtam és nem nagyon szóltam vissza. Annyira elfajult a helyzet, hogy már rendesen őrizgetett a néhány osztálytársam mert egyszerűen nem volt 20 nyugott percem, mindig bántottak. Ötödikben öngyilkosságot fontolgattam de ezt kevesen tudják mert úgy voltam vele, hogy csak rablolnám az idejüket és meg se értenék. Nyilván sosem tettem meg de ez nagyban köszönhető volt a felsős tanáraimnak. Ma már akik bántottak tudják nem nagyon fognak semmit elérni nálam mert ha újrapróbálkoznak az nekik nem lesz szép.

    • wut even

      wut even

      16 napja

      Nem férne ki minden így is nagyon röviden írtam le mindent de ha egy olyan ember olvassa ezt aki most megy rajta kersztül azt ajánlom, hogy beszéljetek olyanokkal róla akikben megbíztok és SOHA NE FÉLJETEK megtanulni megvédeni magatokat (nyilván verbálisan) mert meg fogják érteni előbb vagy utóbb, hogy nem jó ha veled szórakoznak. De, hogy kicsit pozitívíbb legyen ez az egész remélem mindenkinek jó napja van(❁´◡`❁)

  • Sunflower Lyrics

    Sunflower Lyrics

    16 napja

    Eleinte a tesi tanárom nagyon kedves volt velem mindent megoszthatam vele és hiszékeny én mindent elmondtam neki majd egy hétre rá neki állt kisebb szóbeli intöket osztogatni olyan ért amit nem csináltam csak rámfogta az egyik fiú osztálytársam hülyeségből mert azt hitte hogy ez hú de vicces lesz majd..én meg megvédtem magam.... Olyanokat mondott hogy én csak egy tízen éves lány vagyok nehogy már nekem álljon fejebb.. És azonnal kérjek tőle bocsánatot.. Nem tudtam mást csinálni ezért bocsánatot is kértem... Következő héten kieset a kosár labda a kezemből ő azt "látta" hogy én bele rúgtam ezért elkezdett velem ordítani hogy ezért nekem most ennyi meg ennyi pénzt ki kell majd fizetnem én ott álltam mint aki olyan hú de nagy dolgot csinált és amit még elmondtam neki az elején azt állandóan felhozta az egész osztály elött én meg emiatt elbögtem magam mert nem szeretem volna hogy ezt egy bizonyos fiú megtudja..Vége lett az órának meg minden barátnőim oda jöttek hozzám és mondták hogy ne törödjek vele meg a hasonló vígasztaló mondatok (innen is köszönöm nekik❤️) következő tesi órán megint csak elkezdett ordítani ismét és megint csak egy elig bízalmas dolgot sikeredett neki elmondani de viszont most a barátaim kiálltak mellettem és mondták hogy semmit nem csináltam😌de viszont velük is elkezdett veszekedni amit én persze nem szeretem volna.... Tehát megbeszéltük hogy a következő órán biztosan megint kiabálni fog velem de akkor már igen is még hogy ha beírást is kapunk megvédjük egymást.. Viszont a következő órára a barátnőm rosszul lett a suliban ezért meg kérdeztem hogy segíthetek esetleg neki mert tényleg nagyon rosszul volt megengedte és én furcsáltam is meg minden.. Csak rohan ki az egyik barátnőm hogy ne akadj ki de khmm tanárnő miket mondd rólam az egész osztálynak ami persze nem volt igaz.. Bementem és egyből ismét neki állt szokásos ordítottásnál ezerszer hangosabban és bántóbban... Én már finoman fogalmazva leszartam mit mondd.. Jönn a félév mindenkinek egyértelműen 5 nekem bameg oda ír egy kibecseszet négyest és még ő mondja hogy örülj hogy nem kapsz kettest,a fejemben olyan szép magyarosan elküldtem édesanyukájába hogy csak na...Szóltunk az ófőnk nek ő csak annyit mondott hogy intézem... Következő félév én úgy mentem hogy pont nem fog érdekelni bármit mondd.. Oda lépett hozzánk mi már a leghosszabbat gondolva vártuk hogy mit fog mondani.... De meglepően csak annyit mondott hogy nekem is elehet volna mondani a panaszotokat nem kellett volna az ófőt is belerángatni a nézet eltéréseinkehez... Én konkrétan ezt meghallava nem tudtam eldőteni hogy most ez a valóság-e.. Azóta kedvesebb.. Szóval tudom nem nagyon durva meg minden csak az elötti évem nagyon rossz volt pszichológus hoz jártam és ezért is esett rosszul ez az egész 😔..

  • un died guy music

    un died guy music

    17 napja